Benedek Elek Az Aranyfonál Monda

December 24, 2021

Jorgován a sárkányt egész a határszélig üldözte, honnan az vissza kiáltott: várj csak Jorgován, eddig én voltam a havasok ura s minden ott lakó állatoké; ezután te leszel az, de bosszút állok rajtad! mérges legyeket bocsátok a havasokra, melyek marháidat elpusztítják s engemet megboszszulnak. Ezután a sárkány elvonult a méhádiai hegységek közötti barlangba s ott elvérzett. Tüzétől a források felhevültek, a kolumbácsi legyek pedig gyakran pusztítják azóta a havason a szegény marhákat. A Jorgován köve tetején pedig most is látszik a patkója bélyege annak a lónak, melyen Jorgován a sárkányhoz átszöktetett. "

A mint késő éjjen az álom elnyomja, s reggel fölkél, mit lát, arany fonal kerekedett az ősi durva szálakból. Előveszi guzsalyát nappal, elő estve, de többé nem jő arany róla, folytatja éjfélen túl, hát a szálok ismét aranynyá változnak. Az erkelyt s hová arany szálait eresztgeté, most is mutatja a nép. Igy font napról napra, s midőn már azon gondolkoznék, hogy értékesitné, s kiszabaditást kisértsen vele; egy éjfélután ki kapja el orsóját? vártt kedvese, kinek azon perczben, melyen aranyfonala oly hosszu lett, hogy fogsága helyeig ér, azon perczben lepattantak rablánczai s ide repülhetett. " "Azon ős időben, midőn még tüzet fúvó sokfejű sárkányok uralkodtak a sziklák felett, s tartották rettegésben a vidék szegény földnépét, élt Oláhhonban egy Jorgován nevű roppant erős fiatal ember, ki egy pásztor leányba volt szerelmes. A leány a havason marhát őrizvén, egyszer csak eltűnt. Jorgován, ki kedvese után nagyon búsult, megindult felkeresésére, de hasztalan kutatta fel a havasokat, mert nem akadt a nyomára.

Hiszen ha ítélet napjáig fonok, akkor sem szerezhetek annyi aranyat, hogy elérjen nagy Tatárországig. De hiába gondolta ezt, nem volt többet nyugodalma, elővette a guzsalyát, kiült este az erkélyre, pörgette az orsót, s szép csendesen eregette a fonalat. S hát uramteremtőm, mi történt? A fonál, mit eregetett, mind színarannyá változott, s amint eregette, szépen, csöndesen szállott az aranyfonál tovább nagy Tatárország felé, s nem telt belé egy hét, az aranyfonál elért nagy Tatárországba, nagy Tatárországban tömlöc ajtajába, tömlöc ajtaja kinyílt, s ím egy este, mikor Ilona ott ült az erkélyen, és fonogatott szép csöndesen, ott áll előtte jegybéli mátkája... " "A kies Hátszeg völgyére, a határszéli erdős hegyek lombdús oldalából, festői szépségben néz le egy várrom, Kolczvár, a Kendefi család ős kastélyának gyönyörü romja. Meglehetős magas­ságban fekszik, s lábait a Sebes vize mossa. Itt élt a hajdanidőben Kendefi Ilona, vidékének szépsége, midőn tatárok ütnek be az országba, a földnépe csatákot áll velek, kiverik őket, minden visszatér ővéihez, csak az nem kit Ilona várt.

Ezek az adatok időnként feldolgozásra kerülnek a portálunk minőségének fejlesztése érdekében. Egyik adat sem tartalmaz Önről semmilyen személyes, azonosításra alkalmas információt.

Benedek Elek: Magyar mese- és mondavilág (Könyvmíves Kiadó Kft. ) - Az 1894 és 1896 között megjelent ötkötetes mű egy kötetben Kiadó: Könyvmíves Kiadó Kft. Kiadás helye: Budapest Kiadás éve: Kötés típusa: Fűzött kemény papírkötés Oldalszám: 752 oldal Sorozatcím: Kötetszám: Nyelv: Magyar Méret: 24 cm x 17 cm ISBN: 978-963-9898-32-5 Megjegyzés: Reprint kiadás. Értesítőt kérek a kiadóról A beállítást mentettük, naponta értesítjük a beérkező friss kiadványokról Fülszöveg Benedek Elek, a nagy mesemondó meséit szinte minden korosztály ismeri. Már nagymamáink és nagypapáink is az ő meséin nőttek fel. Ezzel a mesekönyvvel szeretnénk kedveskedni minden gyermeknek, mert meseolvasással vagy mesehallgatással egy olyan varázslatos világba kalandozhatnak el, mely életük meghatározó része lehet. Könyvünk közel négyszáz mesét tartalmaz. Reméljük, hogy e klasszikus gyűjteménnyel tovább gyarapíthatjuk Benedek Elek olvasótáborát.

Gondolta a leány, ki tudja, lesz-e, nem-e, már ahogy lesz, úgy lesz, megigérte, a mit a kicsi emberke kivánt, az meg reggelig felfonta a szalmát: majd megvakúlt a király a szertelen ragyogástól, mikor reggel bejött. A király nem másolta meg a szavát, feleségűl vette a molnár leányt, s esztendő hogy eltelt, egy gyönyörű, szép gyermeke született a molnár leányból lett királynénak. Gondolt is, nem is a kicsi emberkére, de bezzeg gondolt reá az s még az nap beállított: – Itt vagyok, királyné! Add meg, a mit igértél! Hej, megijedt a királyné, igért fűt-fát, mindent, tenger kincset, csak a gyermekét ne kivánja, de a kicsi emberke azt mondta: – Nem kell nekem a te tenger kincsed, a gyermek kell nekem. Sírt a királyné, hogy zengett belé a palota, a kicsi emberkének megesett a szive s azt mondta: – No, jó! Adok neked három napot, ha azalatt megtudod, mi az én nevem, nem tartok számot a gyermekedre. Azzal elment a kicsi emberke, a királyné pedig az órától fogvást folyton azon törte a fejét, hogy micsoda neve lehet a kicsi emberkének.

Össze-vissza gondolt mindenféle nevet, a mellett követeket küldött szét mindenfelé az országba, hogy gyüjtsék össze, ami nevet csak hallanak, majd ezek közt lesz a kis emberke neve. Másnap már jött a kis emberke, a királyné meg elmondott egy csomó nevet, elmondott százat is, de a kicsi emberke csak rázta a fejét. Második nap, mikor eljött a kicsi emberke, a királyné a legcsodálatosabb, a legritkább neveket sorolta elé, de bizony sorolhatta, egy sem volt ezek közűl a kis emberke neve. Harmadik nap vissza jöttek a követek, de egy sem hozott új nevet. Hanem mikor éppen esteledett, alkonyodott, jött nagy fáradtan egy inasocska s ez elémondta a királynénak, amint következik: – Felséges királyném, új nevet én sem hallottam, de amint jöttem át az erdőn, láttam egy kis házat; a ház előtt égett a tűz, a tűz körűl meg táncolt, ugrált egy fura, kicsi emberke s mind azt kiabálta: Tudja Pál, hogy mit kapál, mit kaszál, Az én nevem Riki-roki-rokka Pál, Rokka Pál. Holnap, holnap, holnapután de jó lesz, Király fia, Isten úccse', enyém lesz, enyém lesz.

Egyszer volt egy szegény molnár s annak egy szép leánya. Hol járt, merre járt, nem tudom, elég az, hogy találkozott a királlyal, az szóba áll vele, kérdezi, ki s miféle ember, hogy megy dolga. Mit gondolt, mit nem a molnár, bizonyosan azért, hogy többre tartsa a király, elkezdett dicsekedni, hogy van neki egy szép leánya, szép, mint égen a ragyogó csillag, de ez semmi, az ő leánya olyan leány, hogy a szalmából aranyat fon. – No, mondta a király, ilyent sem hallottam világéletemben. Hallod-e, molnár, ha csakugyan olyan ügyes a leányod, hozd el holnap a palotámba, hadd lám, igaz-e a beszéded. A molnárnak egy kicsit lefittyent az ajaka, mert szépnek szép volt a leány, az igaz, de hogy a szalmából aranyat fonjon, – sült hazugság volt az. De ha már járt a szája, meg nem másolhatta s másnap elvitte a leányt a királyhoz. Bezzeg hogy nem szólt a leányának semmit, csak bevitte a palotába, aztán Istennek ajánlotta s elszaladt a palotából. Bemegy a leány a királyhoz, köszön illendőképpen, a király fogadja, aztán se szó, se beszéd, bevezette egy szobába.

1. Benedek elek az aranyfonál monde.com
2. Benedek elek az aranyfonál monda film
3. Benedek elek az aranyfonál monda tv
4. Avatar aang legendája 3 könyv 21 rész

Veszteségén nagyon elbúsulva, eltökélte, hogy honába többé nem tér viszsza, hanem remetéskedni kezdett annál a sziklánál, melyet róla Jorgován kövének neveznek, s a melyről a leggyönyörűbb kilátás van Oláhországba. Jorgován köve napjainkban (emberalakkal, sárkány nélkül) Fotó: © Budai Péter, 2012 Hoszszasabb ott lakása után, egy nap a szikla tetején ülvén, gyönyörű női éneket hall, s az énekről reá ösmer elvesztett kedvesére, kit az átelleni szirten lakó sárkány rabolt volt el s őrzött. Jorgovánt Oláhhonban mindenki meghaltnak hitte, mit ő tudván, nem ment oda viszsza, hanem leszállott Erdélybe s itt egy negyven mázsás buzogányt készíttetett magának, ezzel a kőszirt tetejéről délben, mikor a sárkány a napon piritkozott, lóháton a sárkányhoz átszöktetett s ott megvívott véle, de nem győzhette le. Felbosszankodván a siker hiányán, újból lejött Erdélybe s egy más kilenczvenkilencz mázsás buzogányt készíttetett, ezzel aztán a sárkányt hoszszas viadal után megszalasztotta, mely dühében tüzet fúván, az útjába eső fákat s bokrokat mind leperzselte, s azóta azon helyen nem is nő több.

Ámúlt, bámúlt a király, s gondolta magában: ha már olyan ügyes ez a leány, hadd fonjon még többet s bevezette egy másik kamarába. Az is tele volt szalmával s azt mondta a leánynak, hogy reggelre mind felfonja, ha az élete kedves. Azzal rázárta az ajtót, a leány meg sírt magában, de nem sokáig sírt, mert nyílt az ajtó, jött a kicsi emberke s mondta: – Mit adsz, ha ezt a szalmát is felfonom? – Neked adom az aranygyűrűmet, lelkem puja emberkém! A puja emberke elvette a gyürűt s reggelre mind egy szálig felfonta a szalmát: csakúgy ragyogott a kamara az aranyfonáltól. Jön a király, ámúl, bámúl s mondja a leánynak: – No, te leány, jere velem a harmadik kamarába. Az is tele van szalmával s ha felfonod aranyfonálnak, feleségűl veszlek! Bevezette a leányt a harmadik kamarába, az ajtót rázárta, a leány meg csak sírt-rítt keservesen. De nyílt az ajtó, jött a kicsi, öreg emberke s kérdezte: – Mit adsz, ha ezt is felfonom? – Nincs már nekem semmim, lelkem puja emberkém! rítt a leány. – Hát igérd meg, hogy, ha királyné leszel, nekem adod az első gyermekedet.

• Utóirat még mindig szeretlek videa

1. Eye Of The Tiger Dalszöveg
2. a-farm-ahol-élünk-szereplői